Original_v_g_lap-1

Nintendo - az új ellenfél az Apple

2010. május 10. -
Arcticle_line

Bár sokan próbálkoztak, és próbálkoznak jelenleg is, egyelőre a legnagyobb cégek sem tudják leverni a Nintendot a kézikonzolok piacán. Eddig - na meg hagyományosan is- ezen a téren mindig a Sony volt a legnagyobb kihívó, ám egy ideje már új, veszélyes versenyzők tűntek fel a színen, akikre a japán vállalat is egyre inkább odafigyel.

A fenti ábrán jól látszik, hogy az egyik legnagyobb piacon - az USA-ban - az Apple két kütyüje tavaly megelőzte a Sony PSP-t, igaz a Nintendo DS család így is erősen elhúzott tőlük.  Ez már csak azért is furcsa, mert hármójuk közül pont a DSi az, amelyik a leggyengébb hardverrel versenyez, ám ez népszerűségét kicsit sem veti vissza.

A Nintendo viszont figyel, így nem meglepő, hogy aktuális pénzügyi jelentésében felhívja a figyelmet az iPod/iPhone, s esetleg az iPad előretörésére, amely után azt jelzik, hogy a 2010-es évben, illetve később is, már nem feltétlenül a Sony lesz az aktuális főellenségük, hanem az Apple. Satoru Iwata, a cég igazgatója viszont nem ijedezik az új helyzettől, s egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a Nintendo készen áll a háborúra, melyhez a jövő évben csatlakozik a 3D-s DS is.

81f643c61e36e3d78680d754c56c284b

Versy - 2010. május 10. @ 21:15

Nem mondod, hogy ennyivel népszerűbb a DS, mint a PSP? Ez biztos a törött játékok miatt van, a PSP sokkal jobb...:D
Szolj_hozza

Comment_hozzaszolas

Comment_biztkod
229_227_102_5_101_44_225_32_154_186_170_60_81_139_221_70