Original_box

Samsung Wave - az első Bada mobil

2010. február 13. -
Arcticle_line

Pár hónapja már tudjuk, hogy a Samsung úgy döntött, ő is beszáll a mobilos operációs rendszerek háborújába, ezért aztán a koreai fejlesztők gőzerővel dolgoznak a Bada (óceán) névre keresztelt saját verzión.

A nyílt forráskódú rendszer bemutatkozása pedig közeleg, hisz már képeket is láthatunk (további képek a galériában) az első olyan Samsung mobilról, melyet a Bada irányít. A Wave névre keresztelt készülék pedig - ahogy egy bemutatkozó tech-gyerekhez illik - igazi nehézfegyveres kommandós lesz, legalábbis erről árulkodnak jellemzői. A processzor a maga 1 GHz-es erejével biztató, de a 3.3”-os amoled (vékonyabb, szebb, jobb, mint a hagyományos érintőkijelzők) képernyő sem kispályás versenyzőre utal.

samsung wave

És ezzel még nincs vége: 5 Megapixeles autófókuszos kamera, 3.5 mm-es csatlakozó, flash, HSDPA, Wifi b/g/n, 1500 mAh-es akkumulátor és DIVX lejátszó gondoskodik arról, hogy a kis multimédia szörnyeteg tulajdonosa minél többet kapjon a pénzéért. Szintén fontos megemlíteni, hogy az alumínium borítású Wave már a 720p-s megjelenítéssel, azaz a HD-s felbontással is megbirkózik.

samsung wave

A 2 GB-os belső memóriának köszönhetően a programok, zenék, videók elhelyezésével sem lesz gondunk a kezdésnél, de ha valaki szeret töltögetni, akkor MicroSD kártyával az egekig bővítheti a Wave-et. Ehhez pedig még hozzájön a Bada is, melynek képességeiről persze a Samsung ódákat zeng, de még ha minden szépet nem is hiszünk el róla automatikusan, akkor is kíváncsian várjuk a végeredményt.

samsung wave

Forrás: Dailymobile.se
Szolj_hozza

Comment_hozzaszolas

Comment_biztkod
229_227_102_5_101_44_225_32_154_186_170_60_81_139_221_70
Header_title_adatlap
Név: Samsung Wave (S8500)
Galeria_icon Hm
Megjelenés: 2010