Original_stevejobs

Steve Jobs kitálalt

2010. június 2. -
Arcticle_line

Meglehetősen ritka, hogy egy mammutcég elnök-vezérigazgatója élő televíziós interjút vállaljon el, Steve Jobs azonban pontosan így tett, és ezzel rengeteg érdekes kérdés végére tett pontot. Elmondta például, hogy valóban ő áll a sjobs@apple.com e-mail cím mögött, és szereti is olvasgatni a "külvilágtól" érkező leveleket, hiszen rengeteg hálálkodó, pozitív üzenet is kerül a panaszok és éles hangvételű kérdések mellé. A kövektező generációs iPhone kiszivárgását egyáltalán nem tagadta, és azt állította, hogy nem zaklatta fel magát az ügyön, hiszen ilyen dolgok megtörténnek - az Apple filozófiája pedig nem olyan, hogy a hasonló dolgokat túllihegjenek. Meglepően finoman fogalmazott, mikor az Adobe és a Flash került szóba: állítása szerint a Flash egy olyan fejlesztői környezet, ami nem rossz, egyszerűen csak eljárt felette az idő csakúgy, mint a floppy-lemezek felett. Állítása szerint az iPad koncepciója már jóval az iPhone kitalálása előtt összeállt a fejében - sőt, az iPhone a táblának köszönheti létezését, hiszen mikor eljutottak egy pontra, Jobs úgy gondolta, hogy az akkori techonlógiával és piaci igényekkel sokkal inkább helyénvaló lenne egy telefon kidobása. Ami azt illeti, tökéletesen igaza lett, mi pedig alig várjuk, mit húz majd elő a zsebéből jövő hétfőn, a WWDC keynote-előadásán!

Szolj_hozza

Comment_hozzaszolas

Comment_biztkod
199_255_206_121_209_10_84_241_14_235_255_247_81_102_212_74