Original_v_g_lap-3

Telefonos kiegészítők

2010. január 13. -
Arcticle_line

Telefonos kiegészítő kis túlzással annyi van, mint öltözék. Ezek legtöbbje praktikus, de akadnak köztük kevésbé jó ügyet szolgáló, inkább csak díszítő elemek is.

Kezdjük rögön ezekkel, aztán áttérhetünk a fontosabb dolgokra. Otthoni telefontartóból rengeteg van, mindenféle színben, és formában (cipő, nyugágy, fotel), de ezek csak díszítő elemek, a telefon nem lesz tőle nagyobb biztonságban, tulajdonképpen mindegy, hogy asztalunkon hever, vagy mondjuk egy Hello Kitty-s fotelben.

Hello Kitty-s és klasszikus fotel - mobiloknak

Következő alanyunk a telefonról lógó különböző díszfigurák, amiknek semmi funkciójuk nincs, hacsak az nem, hogy Micimackó és barátai mindig velünk lehetnek, és jó beszélgetési alap lehet a jól bevált „ Jaj, de aranyos, hol vetted?” mondat. Bár van olyan is, ami kis fény kibocsátásával jelzi a hívást, de egyrészt az zsebben nem látszik, másrészt a rezgés hatásosabb. Azért mindenképpen vegyük figyelembe, hogy a sok telefonhoz csapódása nem biztos, hogy jót tesz a mobilnak, mint ahogy az sem, hogy az ebből származó kopás nem növelik a készülék értékét.

Egy napon, mikor Micimackó a mobilunkra... ráakadt.

Kevésbé ismert ketyere, de mindenképpen hasznos annak, aki sokat játszik, a bluetoothos joystick. Egyrészt ha kicsik a gombok telefonon, akkor nem akadnak össze az ujjaink, másrészt a gombok sem kopnak el.

Detonátornak is használható bluetooth joystick

Szót kell ejtenünk az elemes töltőről, ami simán elférhet akár zsebünkben is, és mindig velünk lehet. Adott egy tégely, amibe egy darab ceruza elem fér. A tégely végébe egy kis zsineget lehet dugni, aminek vége telefonunk töltőbemenete (nem minden telefonhoz van), így bármikor rá tudjuk csatlakoztatni, ha épp lemerült, de épp nem kellett volna. Így egyszer-egyszer mi tréfálhatjuk meg Murphyt, persze csak ha kellően elővigyázatosak vagyunk, és mindig jó elemet viszünk magunkkal. Csodát nem kell tőle várni, nem fogjuk tudni teljesen feltölteni a telefont, épp csak annyira lesz elég, hogy tudjunk még telefonálni.

Keveset bír, de néha életet menthet

Sokan szeretnek fotózni telefonjaikkal, és bizony olyanok is akadnak, akik nem csak a tükör előtt pózolva magukat, de egyéb dolgokat is szívesen meglopnak az utókor számára. Az ő számukra örömteli hír lehetett az optikai kiegészítők eljövetele, amiket a telefon kamerájára lehet csatlakoztatni vagy mágneses, vagy öntapadós úton, így növelni tudják a fotózás élményét, javítani a zoom minőségét, vagy egyszerűen csak effektelni, akár videózás közben is. Ebben a kategóriában is egyre komolyabb termékek látnak napvilágot.

Használjuk ki telefonunk megapixeles kameráját...

A qwerty billentyűzetet sokan csak divatnak tartják mobiloknál, de egyáltalán nem az. Ha hozzászokik az ember, akkor már le sem akarja cserélni, hamar rájöhet mindenki, hogy mennyire praktikus, gyors. Magyarországon még vannak vele gondok, ugye nálunk inkább qwertz az a billentyűzet, és az ékezetekkel is meggyűlik sokszor a bajunk, de mégis, a qwerty nagyon jó dolog. Gondolom már kitaláltátok, igen, van bluetoothos qwerty billentyűzet, ami azokhoz a telefonokhoz jó, amik érintőkijelzősök, de kicsik a betűk, nem szeretjük a ceruzát. De jó lehet egy hagyományos, gombokkal felszerelt telefonhoz is, ha éppen gyorsabban akarunk írni egy hosszabb emailt, út közben puskát a telefonunkba, vagy cikket a mobilizé hasábjaira (fordult már elő, és jól jött volna). Mobilos netezésnél is használható.

A metrón kissé feltűnő, de otthon kiválóan használható billentyűzet

A Nano pad kiváló átfedés a kevésbé ismert, és a praktikus kiegészítők közt. Ez egy nagyon érdekes találmány, leginkább autósok számára tehet jó szolgálatot. Egy univerzális rögzítőről van szó, ami nano technológiával készült, vákumot képző felület, ami mindent megtart, akár függőleges helyzetben is. Kocsink műszerfalára helyezve rápakolhatunk bármit, nem fog lecsúszni róla, még a súlyosabb készülékek sem, így ha nincs más tartó a kocsiban, akkor nem kell zsebünkben kotorászni, ha épp hívnak. De pakolhatunk rá kisebb, sokszor elkallódó dolgokat is. Élesebb kanyarnál is elmozdulás nélkül tartja meg a telefont.

Az sms olvasást leszámítva tökéletes megoldás kocsikban

A praktikus kiegészítők listáját nyissuk a kevésbé elterjedt dokkolóval. Nem minden telefonhoz kapható, de a legtöbbhöz igen. Rengeteg féle és fajta van, de ami mindegyikben közös, hogy otthon használatos dolog, és kihangosítja a telefont. A kis kütyüt belehelyezzük a dokkolóba, így töltést kap, stabilan áll íróasztalunkon, és automatikusan kihangosítja a készüléket, így nem kell abbahagyni a vasalást, vagy azt, amit éppen csinálunk. A legtöbbhöz van kis hangszóró is, így zenét is jobb minőségben hallgathatunk telefonunk által, ha épp nem vágyunk az otthoni szettre. A jó dokkolókhoz távirányító is jár, amit könnyen zsebünkbe csúsztathatunk, és a távolból is felvehetjük telefonunkat, vagy állíthatjuk a hangerőt.

Modern váza, kihangosítással

Sokan lenémítva használják telefonjukat, amit aztán szépen benne is felejtenek a táskában, vagy az előszobában hagyják, így egész nap kereshetjük őket, mint Benkő a feleségét, de vajmi kevés esély van rá, hogy elérjük. Ez egyrészt idegesítő a hívó fél számára, másrészt pedig lehet, hogy egy nagyon fontos hívást mulasztunk el vele. Ha ismerünk ilyen embert, akkor ne habozzunk venni neki egy bluetoothos hívásjelző karkötőt, ami telefonunkkal összeköttetésben van (hacsak nem felejtik el bekapcsolni a bluetootht), és rezeg csuklónkon, ha hívnak, így egészen biztosan észleljük, ha keresnek, és kevésbé idegesítő, mint egy bluetooth a fülben. Biztonsági szerepet is tölthet be, ugyanis ha 25 méteres távolságban vagyunk a készüléktől, akkor azt jelzi nekünk, így nehéz ott felejteni valahol, hogy aztán később ne találja meg senki.

Igen, pajti?

Bluetooth készülék a fülben - mindenki számára ismert, előnyeit nem is érdemes felsorolni, minden autós számára kötelezővé tenném. Az utcán azonban még mindig furcsa látvány egy magában beszélő ember, aki mindkét kezét zsebre dugja. Persze mindenhol akad más alternatíva, otthon a dokkoló, kocsiban autós kihangosító, de az utcán télen kezeinknek csak ez a megoldás nyújthat védelmet, ráadásul mindenhol megállja a helyét, így nem kell külön kütyüt venni az autóba és otthonra. Mindenképpen hasznosabb, felhasználóbarátibb, mint egy headset, amire épp emiatt nem is pazarolnék szót.

 

Az autós kihangosító is a biztonságosabb vezetés miatt jött létre. Ugyanazt a célt szolgálja, mint a bluetooth, előnye, hogy biztosan nem hagyjuk otthon, ha már beszereltük a kocsiba. Hátránya, hogy az összes utas hallja, amit mondanak nekünk, ezt pedig nem biztos, hogy mindig szeretnénk. Persze levehetjük a kihangosítóról, de akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. További plusz benne, hogy a zenéinket is kihangosíthajuk, ha épp bedöglött az autórádió. Mindenképpen jobb (drágább is), mint egy sima autós telefontartó, hiszen abban csak tartani tudjuk a készüléket, hívásnál ugyanúgy magunkhoz kell venni, mert a telefon kihangosítója nem olyan hangos, simán elnyomhatja a sok kocsi egy forgalmasabb helyen.

A hangerővel nem lesz probléma

Ezen kívül vannak a mindenki számára ismert tokok, amik a telefon védelme érdekében készülnek. Nem lesz zsebkopott a telefon, jobban megőrzi értékét, és esztétikai szempontból sem mindegy, hogy használjuk-e, vagy sem. Ahány ember, annyi féle, még Gombóc Artúr sem tudna ennyiféle csokit megenni. A legtöbb unisex, ami telefoncserénél jól jöhet, hisz nem kell újat venni, de egyre elterjedtebbek az egyéni, egy adott készülékhez készült tokok is, amiket rendszerint úgy oldanak meg, hogy soha ne kelljen a készüléket kivenni a tokból. Érdekes megoldás a szilikon tok, ami befedi az egész telefont, közben nyomkodni is lehet, és nem ázik át.

Szinte láthatatlan, mégis védelmet biztosít

A többi kiegészítő teljesen telefonfüggő, így a memóriakártyák, autóstöltők, fülesek (bár lassan mindegyikben 3,5-ös jack bemenet lesz hála a magasságosnak), így nem nagyon lehet velük variálni, azt vehetjük csak ami van, amit bír a telefon.

Szolj_hozza

Comment_hozzaszolas

Comment_biztkod
229_227_102_5_101_44_225_32_154_186_170_60_81_139_221_70